Menü Bezárás

Nyílt levél a MAGYAR TÁRSADALOMHOZ

Tisztelt Honfitársunk!

A CMM TV alkotói csoportja, a Tudatos Társadalom Közösség alapelveit követve határozta el a Trianon-film - A LÁTHATATLAN BÉKE! (Justice for Hungary!) munkacímű dokumentumfilm elkészítését a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulójára, 2020. június 4-re.

Az egész estét betöltő filmünk az első világháborút kitervelő és végrehajtó háttérhatalmi erőket kívánja leleplezni, melyek Magyarországnak a trianoni békediktátummal való megcsonkítását is véghez vitték.

A film célja egységbe kovácsolni az anyaországban élő, az elszakított területeken lakó és a világban szétszóródott magyarságot. Célunk, hogy felhívjuk a politikusok és a nemzetközi közvélemény figyelmét a magyarság jogos igényére az igazságtételt és a sérelmek orvoslását illetően.

A film záróakkordjaként egy olyan tömegjelenetet tervezünk felvenni, amikor több százezer magyar ember együtt követeli a diktátum nemzetközi bíróság általi felülvizsgálatát és a jóvátételét. Igazságot Magyarországnak!

Ez a film, a tartalma, merész igazságkeresése miatt, nyilván nem kapna állami támogatást és a függetlenségünk megőrzése érdekében nem is kértünk. Ezért választottuk a közösségi finanszírozást pénzügyi megoldásként, amivel létrejöhet a megvalósításhoz szükséges alap. Ezt az összeget ma 300 millió Ft-ra becsüljük. Az elkészült filmet négy nyelvre fogjuk lefordítani. A nemzetközi terjesztéssel mintegy egy milliárd nézőt szólítunk meg.

Kérjük, tegyen Ön is a magyar nemzet feltámadásáért! Lehetőségei szerint, Ön is és az Ön által képviselt szervezet/közösség is járuljon hozzá pénzbeli támogatással ennek a nemes célkitűzésnek a megvalósulásához. A weblapunkon megjelenítjük a befolyt támogatások összegét, az adományozók számát és – ehhez való hozzájárulásuk esetén - a támogató személyek és szervezetek nevét. Támogatóink részére oklevelet állítunk ki. Nevüket a trianonfilm.com, KÖSZÖNJÜK A TÁMOGATÁST! oldalán felsorolva megjelenítjük.

A https://trianonfilm.com/ honlapon minderről bővebben olvashat minden kedves érdeklődő. Az oldal fejlődik és bővül, látogatottsága folyamatosan nő.

Bízunk benne, hogy végre megvalósul a közös kiállás és egységbe rendeződés a nemzeti érdekeink érvényre juttatása céljából.

 

Tisztelettel és köszönettel:

Juhász János Zoltán

CMM Nonprofit Kft. ügyvezető igazgató

Producer, szerkesztő,

a CMM Tv és a Tudatos Társadalom Közösségének alapító tagja

Budapest, 2019. május 24.

 

Töltsd le a a fenti levelet PDF formátumban és küld el ismerőseidnek is!

Köszönjük!

A Trianon-film támogatása

Támogatás – Trianon film

Ft
Válasszon fizetési módot!
Személyes adatok

A banki utalás elvégzéséhez kövesse az alábbi útmutatót

Ha rendelkezik e-bank számlával végezze el az utalást a saját fiókjából.

Ha nem rendelkezik saját bankszámlával, menjen be a lakóhelyéhez legközelebb lévő bankfiókba és bízza meg a bankot az utalással.

A utalás címzettje:  Juhász János

Címzett bank:  MagNet Bank

Számla szám: 16200223-10074747

A  közlemény  sorába kérjük írja be, hogy: Trianon Film támogatása

SWIFT kód: HBWEHUHB

IBAN szám: HU61 1620 0223 1007 4747 0000 0000

Utolsó számlaműveletek

Minden hozzájárulást hálásan köszönünk.

 

Az adományozók részére oklevelet állítunk ki, amit a megadott e-mail címre küldünk meg. Nevüket a trianonfilm.com, KÖSZÖNJÜK A TÁMOGATÁST! oldalán felsorolva megjelenítjük.

Amennyiben nem járul hozzá, hogy nevét a köszönet nyilvánító oldalunkon megjelenítsük, kérjük az utalásnál a megjegyzés rovatba írja be a NEM NYILVÁNOS szavakat.

Köszönjük, hogy adományával támogatja a film megvalósulását.

CMM TV és a Trianon-Film csapata

 

Igazságot Magyarországnak!

A film záróakkordjaként egy olyan tömegjelenetet fogunk felvenni, amikor több százezer magyar ember együtt követeli a diktátum nemzetközi bíróság általi felülvizsgálatát és a jóvátételét. Igazságot Magyarországnak!

Ennek a jelenetnek az előkészítéséhez, szervezéséhez és lebonyolításában való közreműködéshez keresünk önkénteseket az egész ország területéről.

TOVÁBB AZ OLDALRA

 

 

Terms

Adomány összege: 10,000Ft

10+