Menü Bezárás

Láthatatlan Béke – Rozgics Mária

Az emberiség amióta a Paradicsomból kiűzetett, folyamatosan visszakívánkozik abba az idilli állapotba, amikor még béke, szeretet és a természet törvényei kísérték mindennapjaikat. Mindennapjaikat, amelyet őseink irányították, vigyázták, s mert árulás áldozatai lettek, a földi száműzetés minden törekvése arra irányult, hogy vissza tudjanak térni az őshazába, béke legyen és emberhez méltó élet. Ez az embert próbáló feladat őseinkre lett testálva, s mert Nimród nagykirályunk által sikeresen állták a küzdelmet a gonosz erőkkel, nem véletlen, hogy kivívták a sötét erők gyűlöletét. Mi sem példázza ezt jobban, minthogy égi küldetésüket becsülettel teljesítő őseink neveit egyetlen magyar király sem kaphatta meg, mert a Turán nemzetségnek még az írmagját is ki kell irtani, hiszen Nimród, a nagy égi vadász legendáján átsejlik, hogy ő maga isteni küldetéssel érkezett a hadak útján, vagy ha úgy tetszik, a lelkek útján, a csillag ösvényen közénk és a gonosz erőkkel felvette a harcot. Amikor vissza kellett térniük az égi vadászmezőkre, a földi sötét erők pokollá változtatták az életet, kezdve azzal, hogy a múltat kitörölték az emberek szívéből, lelkéből. Folytatva az örökös öldöklésre való kényszerítéssel, majd a Kölcsey megénekelte tragédia: „Hányszor támadt ten fiad, szép hazám, kebledre”…, bekövetkeztével, a lelkek mételyezésével az emberiség olyan, szinte megmagyarázhatatlan kómába zuhant, amelyből ma sem tért még magához.
Gondoljunk arra, hogy az Árpád-házi dinasztiában már 3. vagy akár 5. hasonló nevű király is követte egymást, míg az Atilla, a Csaba, a Nimród, Árpád vagy akár Hunor és Magyar, és a többi nagy hőseink, őseink nevét örökre ki is akarták törölni még az emlékezetből is, nehogy öntudatára eszméljen a szkíta-szittya-hun-magyar nép.
De addig, amíg az örökös viszályt keresők a boldogság kék madarának hamis mítoszát ültették el a lelkekbe, a magyar őseink szabadságvágyukat sejtjeikben hordozták, s örökítették tovább. Nem véletlen, hogy a sólyom, a kerecsen sólyom és a fehér ló, a táltos paripa a nemzet szimbóluma, hiszen mindkét állat a szabadság jelképe, hordozója is egyaránt. Ezt pedig nem tudták megbocsátani, eltűrni a pokol katonái, akik bankárokként, pénzváltókként, méregkeverőkként vannak jelen napjainkban is. „Elrendeljük, hogy a magyarok kiirtassanak”… hallani sok helyről, ahol a „magyar ügy” van napirenden. Rólunk ősidők óta olyan hazugságokat terjesztettek, amelyek ismeretében nem is lehet csodálkozni azon, hogy az egyszerű emberekben félelmet kelt a „csecsemőket evő barbár magyar, amit terjesztettek rólunk! Elhallgatva, elhazudva, hogy Atilla nagykirályunk Európa békéjét megteremtő uralkodónk volt, aki igazságot szolgáltatott mindenütt, ahol a népet sanyargatták, ahol egymásra fenekedett az uralkodó „elit”. S példája máig örök érvényű: Rómát nem gyújtotta fel, ingyen kegyelmet gyakorolva példát mutatott a világnak, hogy így is lehet, mi több, csak így lehet békét teremteni, ha nem gyilkolják halomra az ártatlanokat, hiszen tudjuk, hogy a napjainkban zajló úgynevezett békefolyamatok nem jelentenek mást, csak készülődést egy újabb háborúra, amely alattomos módon nem mindenütt fegyverrel zajlik. A biológiai fegyvertől a lelkek félelemben tartásáig, a tudatos mérgezésen át a politikai „elit” paktumozásáig minden módszert bevetnek, elsősorban a fehér faj ellen. S ebben a folyamatos ellenségképben a magyarság első helyen áll, hiszen őseink tettei által is bizonyított, hogy a magyar szabadság- és békeszerető, ősi küldetéses feladatát vállalva védi a gyengébbet, a kiszolgáltatottat, s ezért félelmet kelt a sötét játszmát folytató világhatalomra törő cionista szabadkőműves erőkkel, amelyek évezredek óta mételyezik a világot.
A Trianonban elkövetett gyalázat bár fizikailag a magyarságot sújtotta legjobban, a lelki sérülést minden békeszerető nemzet elszenvedte, hiszen az egyszerű embereknek soha nem is volt módjuk beleszólni a nagypolitikába. Tapasztalhattuk, hogy mind Trianon szörnyűséges paktumát követően, mind pedig 1956 gyalázatakor a világ számos értelmiségije, írók, költők, művészek tiltakoztak a magyarság ellen elkövetett gaztettek miatt, de szavukat elnyomta a mammon diktálta szirénhang, el a fegyverek zaja, amelyek ma is erősebbek minden szabadságért küzdő jajkiáltásánál.
Trianont, mint a magyar ügyet emlegeti a nagypolitika, elhazudva ezzel azt a tényt is, hogy az itt hozott döntés melegágya volt egy újabb világégésnek, amely 1945-ben nem ért véget, s amely – a cinkosok egymásra mutogatásának köszönhetően – napjainkig is tart, hiszen a megszerzett konc újból és újból történő felosztása az elsődleges cél.
Trianon gyalázatának a világgal való megismertetése nem kizárólag magyar ügy. Trianon a népek szabadságjogát tiporta sárba, a világszabadság szép reményeit alázta meg, mert Trianon minden hatalomra kerülő erőnek jogosultságot ad a gyalázatok, a gyilkolások és más javainak erőszakkal történő elvételére.
Amíg Trianon ügyét nem tárgyalják újra, amíg nem engedik a világ népeivel megismertetni a valós okokat, addig sem fegyvernyugvás nem lesz, sem béke sehol a Földünkön, hiszen ami ma van, az álszent, agymosáson alapuló szemfényvesztés, a valóság csalfa mása. Trianon borzalmairól minden hazáját, a békét és szabadságot szerető nemzetnek tudnia kell, hogy megértse, mi zajlik körülöttünk a nagyvilágban, s hogyan lehetséges az egyes emberek tudatára ébresztésével küzdeni ez ellen, hogy soha többé ne ismétlődhessen meg az, ami velünk, s a mi példánkon felbuzdulva számtalan védtelen néppel, nemzettel megtörténhetett.

Rozgics Mária

Világ Magyarsága

 

2+

Posted in Bejegyzések

Kapcsolódó írások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük