Menü Bezárás

Egyszer volt, hol nem volt…

Tanulságos történet mindannyiunknak.

Egyszer volt, hol nem volt…

…volt egyszer egy ország, a leggyönyörűbb helyén a Földnek. Széles síkságok, jól termő föld, dús legelők, büszke ormú hegyek ölelték át ezt az országot, hogy úgy nyugodott a magas bércek ölén, mint a gyermek anyja kebelén.

Költők, írók énekeltek róla, dicsőítve szépségét, tejjel-mézzel folyó Kánaánnak nevezve, de ezt híresztelték az idegenből ideérkezők is. Valaha becsületes nép lakta ezt az országot. Adtak a tisztességre, emberségnek sem voltak híjával, még a legnehezebb helyzetekben sem. Pedig nehéz helyzetek aztán adódtak, tatár-, törökdúlás, főuraik vetélkedése a hatalomért, mely csodálatos módon jobbára azután ütötte fel a fejét ebben az országban, hogy a nép véréből való uralkodók vagy vezérek kihaltak, némelyek természetes halállal, de többüknél idegenkezűséget lehetett gyanítani.

Ott volt még egy másik veszedelem is, egy szomszédos ország hatalma, mely pártütő főurak jóvoltából rátette kezét erre az országra, csupán éléstárnak tekintve, népét hosszú katonáskodással sújtva, ha az érdekei úgy kívánták – hisz végül is a saját népét csak nem dobhatta oda ágyútölteléknek! -, s fokozott adókkal terhelve, valóságos kincsesbánya volt számukra, a nép neve pedig HALLGASS!

Ez a hatalom titokban több szomszéd népet fellázított az akkor még mindig becsületes honpolgárok ellen, üsse-vágja őket bárki, aki csak éri, hadd fogyjanak! A termőföld és az ország javai pedig vándoroltak. Főleg a Galíciából jövő varjakhoz, mert ezt a népet nem is lehet máshoz hasonlítani, mint a fekete varjakhoz, amelyik meglepi a termést, aztán be is kebelezi, pedig hát nem ő ültette, mégis ő aratta le. Már csak ez is hasonlatossá teszi őket a varjakhoz, mert vetni az sem vet, csupán aratni szeret. Aratni, amiért más vére-verítéke folyt. Akié pedig a vetés, az kebelezi be a hasznot is. A haszon pedig azzal jár, hogy megvehetünk rajta mindent, ami csak megvehető. Embereket is, de csak azokat, akiknek valami hatalmuk is van. Kisemberek nem érdekelték őket, hiszen tudták, azokkal el lehet bánni máshogy is. Majd lesz rá példa e sorok közt nemsoká.

Az évek teltek, a hajdan gyönyörű ország pedig szörnyű sorsra jutott. Feldarabolták. Széttrancsírozták, mintha ebédre szánt sült liba lenne, azoknak juttatva a legfinomabb falatokat, legértékesebb részeit ez országnak, akik a legtöbbet segítették irtani az itt élő nemzetet. A feldarabolásból a varjak is kivették részüket, hisz már ennek ötlete is tőlük származott, egy távoli cél érdekében. Ez a távoli cél pedig az egész világ birtoklása, a tisztesség és a becsület kiirtása a Földről, hisz ezek híján se igazság, se erkölcs, sem hit nem létezik, nem beszélve arról, hogy éppen e két nemes tulajdonság az alapja, hogy az ember emberséges maradjon.

Becsület és tisztesség nélkül nincs szeretet. Semmilyen szeretet. Sem a haza, sem a család, sem a szülő szeretete, más embertársakat már nem is említve, csupán az önös érdek számított. Pénz és még több pénz, hisz ez vezet a hatalomhoz, amint azt a varjaktól olyan jól el lehet tanulni! A varjak pedig terjesztették ezt az egész világon, az idők folyamán szétszóródva, beférkőzve más államok népei közé is, míg ők maguk egy külön államot alkottak az őket befogadó nemzetek között. Külön törvényekkel, mely csak rájuk vonatkozott, hisz ők nem büntethetők, mint a közönséges földi halandók, elvégre az ő fajtájuk Isten kiválasztott népe, akkor mit akar földi halandó rajtuk bíráskodni, vagy akár a legcsekélyebb módon megszólni őket?! Ennek a világon való szétszóródásnak aztán az lett a következménye, hogy lassan mindenüvé beférkőztek, ami a hatalom szempontjából lényeges. Volt eszük, előbb a területileg szinte legnagyobb állammal kezdték, s miután ott minden olyan hely az övék lett, mely egy cseppet is fontos a hatalom birtoklásához, fokozatosan elhintették, hogy ez az állam a világ vezető hatalma. A pénz szempontjából ez igaz is volt, hisz csak azon keresztény emberek száma az egymilliárdot meghaladja, akiket ezek a varjak kiirtottak az évszázadok folyamán, megszerezve az áldozatok anyagi javait, mely oly hatalmasra rúgott, hogy az már lehetségessé tette számukra megszerezni az egész világot. Feltéve, ha nincs az emberekben becsület és tisztesség, hisz az az alapja a szeretetnek is, így az egyik legfontosabb fajtájának, a hazaszeretnek.

Mit kell ezért tenni, hogy ez megvalósuljon? Semmi mást, mint megfordítani a nemes emberi értékeket! Ami évezredeken át jó volt, tisztelni, becsülni való, az egyszerre rossz lett! Minek az erkölcs, minek legyünk hűségesek egy emberhez, akit majd házastársunkká fogadunk, amikor semmi nem kábíthat úgy, mint a változatosság?! Hisz mennyi nő vagy férfi van még a földön, akivel ágyba lehetne bújni, kipróbálni, hogy mivel másabb az, mint az előzőek, akkor minek köteleznénk magunkat hűségre? Hogy adott szó is van a világon?… Az az adott szó, amit egykoron a házastársunknak tettünk? Ugyan kérem! A szó elszáll!… Az igaz, DE VELE EGYÜTT ELSZÁLL A TISZTESSÉG ÉS A BECSÜLET IS!

Ezt a balga ember pedig végig se gondolta! Annak az országnak az állampolgárai sem, akikről szól ez a történet. Minek gondolták volna végig, mikor szabad szerelmet hirdet a világ – pedig ennek elhintése is a varjakhoz fűződik! -, különben is csak egyszer élünk, éljünk hát a mának, addig is fő a változatosság! Így aztán nagyon szegény lett ez a hajdan gyönyörű ország, az egyik legszegényebb az egész világon, mert az állampolgárai lassanként elfelejtették, hogy az nekik tulajdonképpen a hazájuk, nem is emlékeztek már a haza fogalmára, aki pedig hazát nem ismer, az hogy szerethetné a hazáját? Nem más az, mint egy darab föld, ahol megszületett, mely ugyebár a Föld bármely pontján megtörténhetett volna! Becsület és tisztesség híján pedig nemcsak szeretet nincs, AZ EMBER ELVESZTI ÖNMAGÁT! Amint el is vesztették önmagukat ez országnak honpolgárai is! Lopott mindenki. Ki szerszámot, ki tollat s géppapírt, vagy egyéb irodai eszközöket, attól függően, hogy hol dolgozott, kötszereket a kórházi dolgozók, azzal altatva el magukban a már akkor is egyre vékonyabban csordogáló lelkiismeret hangját, hogy ez semmiség, hiszen a főnökök többet lopnak! Összehoznak maguknak villát, nyaralót, kocsit, no és rengeteg szeretőt. De ha nekik szabad, akkor nekem is szabad ezt a pár száz forintot érő holmikat magamhoz vennem, hiszen az nem másé, mint az államé!

Így lett a hajdan hőn szeretett hazából állam! Egy a sok közül. Az állampolgárai pedig megtanulták, hogy nem becsületesnek és tisztességesnek kell itt lenni, hanem éppen az ellenkezőjének, gátlástalannak! Annak bizony, mert becsületből és tisztességből nem lehet megélni! Főleg nem becsületes és tisztességes munkával, mert azért éhbért se kap az ember! Különben is mit keresnénk e nemes emberi tulajdonságokat, amikor a világ is kifordult mind a négy sarkából?! Máshol is csak így van, akkor miért lennénk mi jobbak?… Hisz egész nap ezt fújja a televízió az összes csatornán, ki burkoltan, ki nyíltan, ezt harsogja a rádió, erről szólnak a napilapok. Erről szólnak a filmek, tele erőszakkal, végtére is mit akar egy nyúlszívű, mit tud az megszerezni?… Hatalmat biztos nem! Igen ám, de egyről megfeledkeztek ez ország állampolgárai. Az ifjúságról. Mit láttak az ott élő fiatalok? Hazugságot, megvesztegetést és megvesztegethetőséget, az aljasságok egész sorát, törtetést, mások megszólását, a legcsekélyebb hatalommal való visszaélést, egyszóval a gonoszságok egész tárházát. A fiatal lélek pedig igen fogékony a tanulásra. Ha jót nem lát, tanulja a rosszat!

Szegény ország! Szegény bizony, HISZ ENNEK CSAK ÁLLAMPOLGÁRAI VANNAK, HAZAFI ALIG LELEDZIK KÖZÖTTÜK! S aki még van, az sem tud sokat csinálni, mint legfeljebb önmagában elítéli, ami a hazájában folyik, vagy megbeszéli ezt a hozzá hasonszőrűvel, akiből még nem múlt ki a hazaszeretet. Így veszett el ez a szegény ország! Eladták szinte mindenét. S kiknek adták el? Hát csakis azoknak, akik ravaszsággal meg tudták szerezni! No és a mögöttük álló hatalommal, azzal a bizonyos háttér hatalommal, valamint a világ vezető államával. Végtére is ők, a varjak csináltak vezető hatalmat ebből az államszövetségből, akkor legyen belőle valami hasznuk is legalább! Szegény ország! Századszorra, ezredszerre is szegény! Hagytak téged eladni! De hát hazafiak híján mit várhattál volna? Bevittek téged egy olyan államközösségbe, melynek az utolsó kapcarongya vagy! Sajnálod ugye, hogy odalett a nemzeted, a hajdan becsületes, tisztességes nemzet, mely méltán büszke lehetett magára!? De ma már csak állampolgáraid vannak. Kivérzett, erejétől s mindenétől megfosztott ország. Lassanként az lesz kiírva a földjén, mint egy halottén:

BÉKE PORAIRA!

S nekem vérzik érted a szívem!

Ó, de nem hagyhatom így el magamat! Nem, amíg az utolsót nem lélegzem! És azok a hű magyarjaid sem, akiknek ugyanúgy vérzik a szíve érted, mint az enyém. Erőt kell venni magunkon! Egészen addig, míg minden sebedet be nem gyógyítjuk! Míg nem mosolyogsz ránk újra, míg nem fáj már semmid sem, velünk együtt örülsz, hogy minden talpalatnyi földed együtt van ismét, amint azt a jó Isten a magyaroknak rendelé! S ha ezt véghez vittük, akkor elmondhatjuk magunkról: megtettük mindazt, mit egy nemzet csak tehet szeretett hazájáért!

Katalin Hosszu

0
Posted in Figyelő

Kapcsolódó írások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük